Mettez-vous hors ligne avec l'application Player FM !
29 éves, 500 millió dollárt ér a cégük – Kádár Tamás SEON-ról, kockázati tőkéről, jövőképről
Manage episode 390189946 series 3300301
A negyedik évad második epizódja Kádár Tamás SEON-alapító karrierútjáról szól. Az online csalásmegelőzési szolgáltatásokat nyújtó cég akkor lett szélesebb körben ismert a hazai üzleti nyilvánosságban, amikor 2021-ben 10 millió euró, 2023-ben pedig 94 millió dollár kockázati tőkéhez jutott vezető külföldi befektetőktől. Utóbbi, az amerikai Institutional Venture Partners (IVP) által vezetett kör továbbra is rekord befektetésnek számít a hazai startupok között, a tranzakció idején a bevont tőke értéke a 32 milliárd forintot is meghaladta, a SEON értékelése pedig 500 millió dollárra ugrott, ez mai árfolyamon számolva 176 milliárd forint.
A műsorban egyebek mellett beszélünk arról, hogy
- milyen problémafelismeréssel indult a SEON,
- mennyire nyitott könyv az életünk az interneten,
- milyen tapasztalatokat gyűjtöttek egy befektetési lehetőségnél, ami végül nem jött össze,
- hogyan változott a befektetőkkel kapcsolatos attitűdjük,
- hogyan hozták tető alá az első nagyobb üzletüket, szóba került, hogy
- miért különleges piac az Egyesült Államok, ezen túl pedig kérdeztük még Kádárt arról is, hogy
- mi volt a ráció amögött a leépítési kör mögött, amit nemrég hajtottak végre, és hogy
- miért nem örült, amikor 2022-ben felkerült egy listára, ami a leggazdagabb magyarokat mutatta be.
See omnystudio.com/listener for privacy information.
20 episodes

Tous les épisodes
×Bienvenue sur Lecteur FM!
Lecteur FM recherche sur Internet des podcasts de haute qualité que vous pourrez apprécier dès maintenant. C'est la meilleure application de podcast et fonctionne sur Android, iPhone et le Web. Inscrivez-vous pour synchroniser les abonnements sur tous les appareils.